Szervezők gólyapólóban

Szervezők gólyapólóban

Biztosra merem állítani, hogy láttatok két srácot gólya pólóban, szervezői „nyakbaakasztóval”, és azt kérdeztétek magatoktól, hogy ezek most gólyák, vagy szervezők. Ez a két srác ún. vendégszervező. Társam, Papp Zoltán (Jovics) és jómagam, Völgyes János (Jancsi) Békéscsabáról, Magyarországról érkeztünk, a

Így várja a gólya a tábort

Így várja a gólya a tábort

A nyár utolsó napjait élvezve egyre inkább közeleg  az egyetemista létem kezdete. A kollégiumba való beköltözésem mellett viszont egy sokkal fontosabb dolog is foglalkoztat. A gímesi gólyatábor. Az első madarak között voltam, akik bejelentkeztek az idei táborba. Alig egy hét

Fejből vagy papírból? Szívből.

Fejből vagy papírból? Szívből.

„Fejből vagy papírból? Szívből.” (Süveg Márk Saiid)   Mikrofon, merész száj, három perc. Legrövidebben talán így lehetne jellemezni a Slam poetry műfaját. De miért is kéne keretek közé foglalni? Nem kell. Ha már voltál Slamen, ott leszel. Ha még nem,

Táncház a Bicskással

Táncház a Bicskással

Az alsószeli utcákat róva szembe találkoztam a Bicskás zenekar három legény (Renczés Balázs, Szalai Máté és Lelkes László) tagjával, akiket azon nyomban elkaptam egy kis beszélgetésre, és kényszerítettem őket, hogy üljenek le a szeli kultúrház lépcsőire egy kis csevejpartira. Na, jó! Igazából

Ha Gímes, akkor csapatjáték!

Ha Gímes, akkor csapatjáték!

Sajnos egy rossz hírrel kell kezdenünk. A Gímesi Művelődési Tábor ideje nagy mértékben korlátozott. Így sokan úgy érezhetjük, igazán lehetne hosszabb annál az öt napnál, és lehetne több időnk megismerni a többieket. Szerencsére, ahogy a mondás tartja, többet megtudhatsz másokról

Drognapló a terítéken

Drognapló a terítéken

  Mindannyiunk ismerősének van egy ismerőse, aki drogozik, elrontja az életét és a világot maga körül. „Fuj, fuj, fuj! Én ezt nem értem, hogy tehet ilyet az ember?” Kubiszyn Viktor őszinte, megrázó, önmagát szétszabdaló műveiről vált ismertté. Az író legfrissebb

Bemutatkozik a TANDEM

„Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.“ (Albert Einstein) A TANDEM, n. o.  egy fejlesztő és képző nonprofit szervezet, amely 2009 augusztusában alakult Pozsonyban. A TANDEM megnevezés egy mozaikszó. Minden betű egy-egy általunk képviselt

Mert népet művelni jó!

,,Jaj, engem annyira nem érdekelnek a kézműves és népművészeti dolgok, velem mi lesz?” ,,De hát én nem is tudok táncolni, nem még hogy az íjjal micsodázni!!!” Ha már Benned is felmerültek hasonló jellegű gondolatok, problémák, esetleg szívfájdalmak, kérdezem én Tőled: