35 évnyi táborozás emlékeit nehéz összegyűjteni. Azok, melyek még nem merültek feledésbe, s melyeket meg is osztanak velünk az emlékek tulajdonosai, azt mi is közzé tesszük. Az alábbi visszaemlékezés a JUGYIK memoár 1964-2004 c. kiadványban jelent meg.

Neked is van történeted?

Szép Annamária: Ha Jugyik…

Ha Jugyik, akkor Gímes és Ghýmes, táborok, bálok, előadások, túrák, zene, bábozás, színjátszás, barátok, élmények…, sorolhatnám.

Még messze nem voltam jugyikos, és mégis… már valahol érezhettem, hogy egyszer oda fogok tartozni. Alig 18 évesen, még érettségi előtt szóltak, hogy tábor lesz, lehet (sőt, ajánlott) menni. Ahogy ez ma is szokás, otthon minden követ megmozgattam, hogy ott lehessek, nem is sikertelenül. Kevés táboros tapasztalattal, de végtelen szabadságérzéssel és egy rozoga kölcsönzött hátizsákkal egyedül indultam a párkányi állomásról, hogy majd valahol – Nyitrán, Újvárban, akárhol – találkozunk a „többiekkel”.

Mire Felsőelefántra értünk (ha jól emlékszem), már komoly kis csapattá alakultunk, nem tartott soká az ismerkedés sem. Hogy miért pont oda? Mert abban az évben valaki fejében az a balga gondolat született meg, hogy a gímesi tábort a hegyen át a vár érintésével fogjuk megközelíteni. S hogy mi ebben a balgaság? Csupán annyi, hogy tettük mindezt a Landini együttessel, akik, mint tudjuk, mind látássérültek voltak. Persze egy jugyikos nem ismer akadályt (a vakok sem), így sikeresen átvergődtünk a Zoboron, olykor meg-megállva, énekelve, iddogálva. Mire megérkeztünk a táborba, már számos reneszánsz dallam és népdal volt a tarsolyunkban. Akaratlanul is. A továbbiakban pedig akarattal, hiszen itt ért az első valódi és felejthetetlen népzene-, néptánc- és népdalélmény a Kalamajka zenekar (emlékeim szerint) és Fábián Éva által. Talán egy kicsit nekik is köszönhetem máig tartó rajongásomat a népzene iránt. Megjegyezném, ez az egyetlen dolog, amit a mai táborokból hiányolok – leírhatatlan hangulatteremtő és közösségformáló erővel tud hatni.

A tábornak és akkori szervezőinek pedig talán azt köszönhetem, hogy később, már főiskolásként természetesnek vettem, hogy részt vegyek minden megmozdulásban. A későbbi táborok és egyéb rendezvények szervezése töltötte ki ottani életünk nagy részét. Mintha nem is tanulni járnánk oda, az csak olyan mellékesnek tűnt. Mivel az 1985-1989 közötti időszakról van szó, volt részünk az akkori hatalom „megtisztelő” figyelmében is bőségesen. Az egyik tábor alkalmával, mint elszállásolót, naivan azzal bíztak meg, hogy jelentsem, ha bizonyos magyarországi ellenzéki emberek megjelennének, s a kezembe nyomtak egy listát azok nevével, akiket már izgatottan vártunk. Végtelenül készségesnek és ártatlannak tűnhettem, mivel nem zaklattak többet azok után, hogy megígértem, természetesen szólok. Persze, voltak ettől keményebb megmozdulásaik is, de arról meséljenek inkább az érintettek.

Egy szó, mint száz, a JUGYIK volt az, ahova anno érkeztem, ahol négy évig töltekeztem, ahonnan elindultam, amire még 25 év után is mosolyogva emlékszem vissza. És ez volt életünk azon időszaka, amire minden csúsztatás nélkül mondhatjuk, hogy csupa móka és kacagás volt.

89gmt

Régi emlékek I.

Hozzászólások

Cimke: